Régen sokat néztem a műsorukat de azóta kocka lettem meg vettem egy jó bringát úgyhogy önök kiestek az időmből. Jelenleg külföldön dolgozom és mivel nincsen magyar nyelvű televíziócsatorna a közelemben így az interneten olvasom a híreket, ez szerintem azért is jó mert ugyanazt a hírt több forrásból is el tudom olvasni, hallgatni vagy nézni és el tudom dönteni, hogy melyik a hiteles és melyik nem.
Letöltöttem az önök műsorát valahol a választások körül és azt tapasztaltam, hogy az első jó néhány perc arra ment el, hogy szapulták a Jobbikot. Nem védeni akarom őket majd az idő eldönti milyen emberek is valójában, de valami nagyon bánt. Önök engem rasszistának, hülyének, antiszemitának tartanak mert a jobbikra szavaztam, pedig nem vagyok az, csak néhány dolognak ismerem a részleteit, olyan részleteket amik az önök adásában és a híradójukban soha nem jelenik meg.
Arra kérném meg önöket, hogy egy pár dolgot a műsor elején beszéljenek meg.
Azért tartanak rasszistának mert tudom hogy Izrael a palesztin lakosságot kiírtja, emberi pajzsként használ ártatlan civileket, urán bombát használnak a lakosság ellen (kicsi és sugároz, ugyan az mint az atombomba), abortusz hatékony könnygázt fejlesztenek ki, ők kapják a legtöbb elmarasztalást az ENSZ-ben több mint 500-at amit rendre nem tart be. Ezért lennék rasszista mert a tetteikért elítélem őket.
Miért pont Izrael? Azért mert a bejrúti magyar nagykövetség segíti a Moszad kémtevékenységét, a mindenkori magyar kormány beleegyezésével, vagyis mi magyar választópolgárok is felelősek vagyunk például Mahmúd al-Mabhúh Hamász-politikus meggyilkolásáért amit az egész világ elítél.
Kérem ezt beszéljék meg.
Vagy hogy a cigányság naponta terrorizálja és gyilkolja a magyarokat. Vegyünk példának egy hétköznapot, bármilyen nap lehet de most a hasamra ütök és legyen például 2009.06.12. (De önök is mondhatnak egyet és azt a napot is leírom.)
- NAGYBÖRZSÖNY - BUDAPEST Előzetesbe került F. Richárd, aki azért gyilkolt, mert nem kapta meg szomszédja bögréjét.
- Kutyákat uszítottak az intézkedő rendőrökre Olaszliszkán kedden. Egy helyi férfi, megszerezve egy szolgálati fegyvert, a rendőrökre fogta. Az esetről Martossy György nyilatkozott, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője (Mindez Szögi Lajos meggyilkolása után)
- Megvert egy gyereket majd feltört egy autót egy mezőtúri család három tagja Szolnokon. A rendőrök pár órával később megtalálták, de el is engedték őket. Ezután megvertek egy motorost és megloptak egy vasutast is. Másodjára már elfogták őket a rendőrök.
- Réztartalmú légkábeleket lopott (volna) három elkövető, amikor tetten érték őket Veszprémvarsány térségében; a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei bűnözők 1 millió 150 ezer forintos kárt okoztak a MÁV-nak - közölte Töreki Sándor alezredes, pápai rendőrkapitány csütörtökön sajtótájékoztatón Veszprémvarsányban
- Rátámadt gyermeke tanítónőjére egy nő Jászapátiban, a dühöngő anyát a tanárok fékezték meg, a rendőrök pedig őrizetbe vették - értesült a HavariaPress.
- Zalakomár - A zalakomári körzeti megbízottak igazoltatni akartak egy férfit, ám az nem nagyon "akarta". Olyannyira nem, hogy kis híján elgázolta az egyik rendőrt.
- A kecskeméti Rendőrkapitányság , ismeretlen tettes ellen zsarolás bűntett miatt elrendelt nyomozás kapcsán, őrizetbe vett egy 19 éves és egy 17 éves kecskeméti fiút, akik azzal gyanúsíthatóak, hogy 2009. februártól arra kényszerítettek egy gyermekkorú iskolás fiút, hogy nekik szendvicset vásároljon, és a zsebpénzét is adja át. A sértett több esetben is fizetett, és összesen 15 ezer forintot adott át a két gyanúsítottnak. Egy alkalommal sor került arra is, hogy a sértett fiút haza kísérték, majd a szülei lakásából ruhákat, 20 ezer forint készpénzt, arany ékszereket loptak el. A bűncselekménnyel okozott kár összesen 214 ezer forint.
- Magyarkeszi. Hat számjegyű telefonszámlát kapott egy ház tulajdonosa. A hívásokat a szomszédok kezdeményezték, akik megfenyegették a nő élettársát, hogy engedje őket telefonálni. Magánlaksértéssel gyanúsítják őket.
Önök Budapesten ezt minek nevezik?? Belga bűnözésnek, vagy németnek? Én ezt cigánybűnözésnek.
Kérem önöket, hogy erről a napról mondjanak egy olyan hírt, amit romák ellen követtek el a magyarok.
Hogy mit szeretnék?
Azt hogy hasonló jogaim legyenek mint a finneknek, belgáknak, franciáknak, vagy angoloknak ha valaki lopni, ölni jön be a házamba azt bármilyen eszközzel megállíthassam és a rendőrség ne engem állítson elő. Vagy az utcán megvédhessem magam és a szeretteimet. (Erre is tudnék példát hozni, de nem fogok.)
Hol itt az egyenlőség az unión belül kérdezem én?
Itt jegyezném meg hogy az önök televíziócsatornája akkor is hazudott mikor a 2008 júliusban Kesznyéten történt lopást (amit ugyancsak cigányok követtek el) úgy tudósított, hogy Egy 68 éves idős úr Kesznyéten áramot vezetett a kerítésbe. EZ HAZUGSÁG.
Az idős úr úgy próbálta megakadályozni a rendszeres lopást, hogy áramot vezetett a paradicsom vagy uborka köré már nem tudom pontosan. A KERÍTÉSEN BELÜL!!! Nem tudom hogy Budapesten mi a kerítés de Szabolcsban nem az amit a vetemény köré húznak hanem az amit a telek köré ami azon belül van az nálunk nem kerítés. (De mondjuk a hajdúságban is a kiskaput kisajtónak hívják szóval lehet, hogy Budapesten minden kerítés aminek van eleje meg vége) Szeretném ha a csatorna nyilvánosan is bocsánatot kérne az érintettektől, hogy valótlant állítottak.
Hogy miért történt mindez?
A drága kormány a lopás mértékét 20000 Ft-ra emelte. Vagyis ha valaki 5000 vagy 10000 Ft értékben lop az szabadon távozhat, a kiérkező rendőr nem tud mit tenni. Javaslat. Védje meg magát, de ha megvédi akkor börtönbe kerül. Azt is nagyon jól tudom, hogy önök ezt magasról le ejtik mert önök közvetlen környezetében ilyen nincs, ergó, ami nálam nincs az nem is létezik. Hála istennek nálunk sincs ahol lakom, de rengeteg helyen van sajnos. Beszélhetnék most a Gárdáról is, hogy mit csináltak (vért adtak, felújítottak teljesen ingyen Szabolcsban rengeteg viharvert házat, valahogy ezeket sem láttam az önök híradójukban elég furcsa nem?) és mit nem, de akkor nagyon hosszú lenne a levél és már zazie vár az ágyban ;).
Farkasházy Tivadar szavaival zárnám a levelem "ELUTASÍTOM AZ ERŐSZAKOT" (2010.03.28)
Üdvözlettel: Egy kivándorolt magyar
U.I.:
Sajnos nagyon jól tudom, hogy ezt a levelet soha nem fogják felolvasni a Heti7-esben, mert a tények zsarnokok és nem tűrnek ellentmondást.
Levelem olyan médiumoknak is elküldöm amik korrekten fogják tájékoztatni a magyar embereket.