Kedves Ismerőseim, Barátaim!

 Ismerősök és ismeretlenek. Ezt a történetet azért osztom meg veletek és mindenkivel akivel csak lehet, hogy lássátok és tudjátok EGYSÉGBEN AZ ERŐ! Az összefogás és a szeretet nem párt és hovatartozástól függ, hanem attól mi van a szívünkben!

 Sajnos mi emberek csak akkor tudjuk meg, hogy mi az egység és az összefogás amikor baj van... nagy baj... Miért? Azért kedves barátaim, mert amikor minden ok - kerek teljesen természetesnek vesszük azt, hogy van mit enni, van fedél a fejünk felett és tulajdonképpen természetesnek vesszük mindazt ami van... és szó szerint elmegyünk egymás mellett, nem érdekel a másik, hiszen természetes, hogy lesz holnap... Ma már nem biztos, hogy lesz holnap, hiszen majdnem mindannyiunk feje felett lebeg egy pallós, vagy ilyen vagy olyan, de senki nincsen biztonságban ezért, vagy azért.

 Kedves Barátaim! Én minden bajtól függetlenül szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen olyan barátaim vannak és olyan csodálatos EMBER-ekkel ismerkedhettem meg akik mellettem állnak ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is!

 Ha valaki nem ismerné a kialakult helyzetet amely ennek a levélnek a megírására késztetett elmesélem röviden mi is történt velem és ez által a családommal...

 Évekkel ezelőtt vállalkozóként dolgoztam, mivel nem volt annyi munkám ezáltal annyi bevételem sem mint amennyi a kifizetésekre kellett volna, felhalmoztam egy hatalmas tartozást... APEH = a peh...

 Édesanyám segített és a házra jelzálog hitelt vettünk fel, hogy lerázzuk ezt a nyűgöt a nyakunkról - ma már tudom, hogy nem kellett volna.

 Menet közben született három kislányom és lehetetlenné vált a törlesztés, hozzá kell tennem amikor az iker babákkal áldott állapotba kerültem, azonnal kirúgtak a munkahelyemről! Tehát tavaly szeptemberben a maffia által kézben tartott ingatlan piacon, eladták a fejünk felől a házat amelyet az édesapám és édesanyám épített és a területet mely a családom birtokát képezi közel 200 éve...

 És itt jön az amiről az elején beszéltem:

 Segítséget kértem már nagyon régről minden hivatalos szervezettől, minisztertől, államfőtől és hagy ne soroljam kiktől -miktől, de senki sem segített!

 Aztán elsőként aki mellém és a családom mellé állt fizikálisan is URUK a hun. Ő mondhatnám az első EMBER aki itt volt éjjel-nappal, amikor muszáj volt, és a mai napig is bármikor.

 Sok-sok fantasztikus -csodálatos EMBER-rel ismerkedhettem meg, akik EGY-ként állnak mellettem a bajban, akár ismeretlenül is.

 Csak páran a sokból:

 Lelki támaszaim akik lélekben erősítenek és velem-velünk vannak.

 Csodálatos lélek testvéreim: Férjem, Édesanyám, Nórikám, Nathikám, Magdikám, Gáboraim, Angyalka, Virágom, Krisztám, Dana és még nagyon-nagyon sokan. Aztán azok akik fizikálisan is itt vannak és tesznek, harcolnak ha kell tettlegesen is megvédelmeznek minket: Magyarok Szövetsége, Magyar Gárda, URUK, Dabasi Tamás, Kukla Kata, Vajk, és a többiek.

 Hosszú lenne felsorolni mindenkit, de senkit ki nem felejtenék ebből a sorból!

 A Magyarok Szövetsége akik most a személyes biztonságunkra vigyáznak felváltva. Ők azok, akik egyetlen szóra ugrottak és cselekedtek, hiszen más megoldás most még nincs!

 Tehát küldjétek el mindenkinek akinek csak lehet, hogy lássák van segítség! NEM KELL FÉLNI, mert EGY-ek vagyunk!

 Tavaly szeptember óta próbálnak minden eszközzel kirakni minket. Kilőtték és elrabolták a kutyáinkat; nyakunkra küldték éjjel az Apehot; kommandósokat; elvették a fiamat. De nem fog sikerülni! Senkinek sem! Merjetek harcolni! Van segítség! Itt vagyunk egymásnak! Harcolni kell önmagunkért, egymásért és a hazánkért!

 Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget, hogy mellettem álltok és vagytok nekem!

 Hálásan köszönöm! Isten áldjon mindannyiótokat!

 Üdvözlettel:

   T. Krisztina

Budapest. 2010. május.31.

Nem mindig sikerül elszorult torokkal verni a billentyűket... Fel is adom. Inkább jöjjön a történet "zanzásítva", videóriport formájában:

 Természetesen a történet majd itt is folytatódik. Dühös, tehetetlenül dühös vagyok. Mert: miért kell majd folytatódnia?!!

"MARS, LAKÓ!" -Hátborzoló sci-fi, napjainkból... (II. rész)

„Háború van, itt mese nincs”... Valóban az. Háború. Egyelőre vértelen kipusztítása is azoknak, akik útban vannak. Ezek az esetek megérdemelnék a minél nagyobb nyilvánosságot. Hogy legalább ha máshonnan nem, az írott sajtóból, médiából értesüljenek az emberek minél többen a nyilvánvaló gaztettekről (mert én így nevezném szívem szerint).

 Karinthy Frigyestől „nyúltam le” a címet, mivel a téma egy része az utcára kényszerítésről, otthonok elha(gyatá)sáról szól. És valahol a sci-fi érzet is megvan az emberben, ahogy a múltkoriban írt „Koboldok” c. írásomban vizionáltam valami komor jövőképről. A busz ablakából a belváros utcáin szinte életre kelni látszott ez a jóslat. Éppen hogy egy letolt nadrágját igazgató hajléktalan mellett surrant el a „fekete hetes”, amikor máris a következő kép: a „csúnyáját” éppen elcsomagoló bácsika képe villant be, aki fényes nappal a kisdolgát fejezte be az Uránia előtt... A Blahára érve a már-már „megszokott” látvány: reggeli-délelőtti tisztálkodás a szökőkút vizében, másutt a még levetett cipők bűze nyomakodott az egyik pad irányából, tulajdonosa még éppen ott szendergett, biztos hosszú volt az éjszaka...

 Róluk írtam épp elég részletességgel, erről nem is szaporítanám a szót. Ami közös a mai témámmal, talán az: ők is talán hasonló módon kerültek ki a fedelük alól valamikor, mint azok, akikről most szót ejtenék...

 A hét elején „riasztottak”. Újbuda egyik lakásában veszélyben van egy asszony... Mint sikerült aztán megtudni: valamikor, két éve tán felvett egy kölcsönt az egyik banktól. A kölcsön jellemzője, hogy amikor megkapja az ember, akkor éppen jókor jön... A továbbiak azonban korántsem rózsásak. Egyrészt a bankok embertelenül magas kamatai (az „átkosban” ilyen ügyletekért a magánszemélyt simán bezárták uzsorakamat miatt) amelyeket a havi részletekkel együtt vissza is kell téríteni. Mese nincs. Ha az adós lebetegszik, ha a belét húzza netán kínjában, betegsége okán esetleg a munkáját is elveszítve: „adós fizess!” Nincs irgalom. Nincs részlet-kérelmi elbírálás, nincs méltányosság. Csak a „PÉNZ beszélj, kutya te legfeljebb ugathatsz”.. elve az irányadó. A bank szótárából az „irgalom”, az „emberség” kifejezések valamilyen szoftverhiba folytán törlődtek, a Közel-Keleti nyelvjárások „magyarítása” alkalmával.

 Itt is ez történt. A biztosítékul, fedezetként kezelt lakásokat a bank lefoglalta, és végrehajtásra átadta egy árverő-háznak. Amely, elég érdekes módon „kénytelen volt” az „egyetlen érdeklődőnek”, egy sehol sem szereplő, vagy nagyon eldugott adatbázisú Kft.-nek eladni. „érdeklődés hiányában”, természetesen áron alul.. Két lakás szerepel az ügyben, két panellakás. Összértékük tán a harminc milliót is meghaladja.... Az említett vásárló, áron alul, tíz(!!!) millió forint értékben hozzájutott az ingatlanokhoz... Mint új tulajdonos, a képviseletében eljáró behajtó-ember természetesen mindig az adott ingatlanba bejelentkezik hivatalos minőségben, és a tulajdoni lap birtokában akár a hatósággal karöltve feltörheti a zárat, utcára teheti a szerencsétlent, aki talán egy élet munkájának gyümölcsében létezik. A behajtó szerint immár: jogtalanul....

 Itt is ez történt. A „riasztás” azért volt, mert a behajtó, miután az egyik lakást már feltörte, kiürítette. Most ebbe a budai lakásba küldte fenyegető üzenetét, hogy jönni fog... Nem annyira egyértelmű ez a helyzet azért.. Az ingatlanok lefoglalása, árverezése mintha nem a törvényesség szellemében történt volna, ezért ügyvédek által is támogatva, jelenleg még bíróság döntene a jogszerűségről. Mivel ez folyamatban van, így mindenképp jogszerűtlennek tűnik a behajtó ténykedése... Így küldte szét az értesítést egy társadalmi szervezet, és a helyszínre érkezve valóban teli is volt a lakás viszonylag jól megtermett emberekkel, akik a jelenleg még törvényes tulajdonost szerették volna védelmezni.. Erre még visszatérnék.

 Emberünk” most nem jött, az is lehet, hogy a házak körül néha köröző gépkocsik egyike épp „felderítő úton” is járt, és az infó ment: túl sokan vannak most arrafelé...

 Másnap aztán újabb riasztás: A tudósító egyelőre egy szál magában érkezett oda, ahol már rendőrökkel megspékelve éppen a behajtó ágált a gáton becsülettel helyt álló lakóval.. Talán a sajtó jelenléte, talán a (szintén ez okból) határozottan fellépő rendőrtiszt eligazítása tette, de kénytelen volt dolga végezetlenül eltávozni. Mire a szintén riasztott „védelmezők” egy jó óra elteltével megérkeztek, már emberünk éppen a távozás mezejére lépett....

 Judit most „megúszta” még egyelőre. Álmait, éjszakáit azért nem irigylem. Ki tud nyugodtan pihenni egy fenyegető rémkép állandó jelenlétében?

 2. KRISZTINA

 A négy gyermekes anyával a Szabadság téren találkoztam. Ő szintén kétségbeesett, elkeseredett. Mint a kamerába is elmondta, története nagyon hasonló Juditéhoz. Annak idején, még két gyermekesként, az APEH kényszerítette rá, hogy vállalkozóként kölcsönt vegyen fel, a kiszabott kötelezettségek kifizetése miatt. Közben teherbe esett, jöttek az ikrek... A szülés, az ezzel kapcsolatos betegeskedés miatt a képlet ugyanaz: nem tudta a törlesztést rendesen teljesíteni. A bank itt „vonalasabb” (én inkább szemtelennek nevezném) megoldásként közvetlenül rátette a kezét a házukra, és árverés, stb. mellőzésével értékesítette az ingatlant. Talán mondanom sem kell: itt is töredékéért a valódi értéknek. Itt is vizsgálódás folyik jelenleg az illetékes szervek részéről, mert itt sem „gömbölyű” valami az ügyletben... Itt sem volt méltányosság, itt sincs irgalom... Mint Krisztina elmeséli, a végrehajtó közölte vele: „mennek a házból, a bútorokat majd jól felgyújtják, a kutyákat agyonlövik/lövetik” … Tényleg észbontó azért, mi folyik ebben az országban...

 A hölgy ott helyben próbált társadalmi szervezetektől is segítséget kérni, egyelőre puszta ígéreteknél többre nem számíthat.. Négy gyerekkel, férjével, az idősekkel együtt ha úgy alakul, csak az UTCA marad egyelőre számára „perspektívaként” Mint mondja, levelet írt az új miniszterelnöknek is, részletezve a helyzetüket, segítséget kérve. Példaértékű az a párbeszéd, ami a videóriport végén hangzik el:

 „-És mit válaszolt erre a miniszterelnök?

 - mit válaszolt volna? SEMMIT....”

 Itt az egyedüli halvány remény számukra a beígért társadalmi összefogás.

 Mondják, az előző kormány moratóriumot hozott létre annak idején a kilakoltatások tiltása végett. Most azt is mondják, hogy az már a múlté, azt „az a kormány” hozta, így nem érvényes... Mondják, az új kormány is hasonlón töri a fejét... Csak azt meg ugyebár jóvá kell hagyatni, esélyes az is, hogy egy ökumenikus istentisztelet keretén belül Feldmáyer Péter áldása is szükségeltetik majd rá... De maradjunk komolyak. Iszonyúan cinikus, ördögien ravasz valami ez. Afféle igazi Salamon Berkowitz-féle politikai módszertan egyik saját vonulata... Jelenleg így „lyukas” a helyzet, hogy ismét sci-fi hasonlattal éljek: egy Fekete Lyuk... Amit természetesen a behajtók, az akár száz helyre (ha kell) bejelentkező „jogos tulajdonosok” olyan vidáman használnak ki, mintha éppen a Gödör Klubban, vagy a Világ Legnagyobb Kisfröccse ünnepén koccintgatnának egymással....

 A két példán kívül még hány hasonló eset lehet... Hányan kerülnek az utcára akár pici gyerekkel együtt ez alatt az ördögi intervallum alatt? Aztán: vajon kik fogják megvenni, kik lakják majd be az így, áron alul megszerzett lakásokat?

 Itt van a legkönnyebb dolga a tollforgatónak, annyira egyszerű a válasz:

 Vagy azok akik busás hasznot hoznak majd a lakásüzér cégeknek a felárak folytán, vagy pedig akikről már tudunk, sejtéseink vannak...

 Engem nem is érdekel ez a része nagyon. Az inkább: meddig mehet még ez így, mi lesz a csőbe húzott emberekkel, a családokkal, a kétségbeesett gyerekszemekkel, ha már csak az utcáról nézegethetik egykori otthonaikat? 

 EPILÓGUS

 Egy jó kollégával beszélgettem az előbb telefonon. Az ő szájából hangzott el a kifejezés: „Háború van, itt mese nincs”...

 Valóban az. Háború. Egyelőre vértelen kipusztítása is azoknak, akik útban vannak. Ezek az esetek megérdemelnék a minél nagyobb nyilvánosságot. Hogy legalább ha máshonnan nem, az írott sajtóból, médiából értesüljenek az emberek minél többen a nyilvánvaló gaztettekről (mert én így nevezném szívem szerint).

 Nagyon szomorúnak tartom ám azt, hogy vannak akiknek ez azért csak a saját népszerűségük, saját média-imázsuk felépítésének kelléke, ha.... Ha egyáltalán meghallják, vagy hajlandók meghallani a sikolyokat, segítségért kiabálásokat. Ha belefér a profiljukba.. És kb. ennyi...

 Ezt a fenti két esetet felvállalta e sorok írója. Cikkekkel, írásokkal, videókkal kísérelve meg elárasztani az internetet legalább. Nagyon szomorú az, hogy talán egyetlen orgánum; egy szintén internetes tudósító iroda vállalta fel az ügyet...

 E sorok írója elküldte az esetek címét, linkjét az ún. Hírhálónak, onnan jött ugyan egy udvarias köszönet, de publikáció: „az ablakban” ahogy mondani szokás.... A sokak által népszerűnek és korrektnek ismert Hunhír a füle botját sem mozdította a levélre. Főszerkesztőjük a szóbeli kérdésre (egy véletlen találkozás kapcsán) a legnyersebb válasszal közölte: „Foglalkozzon a …...-om ezzel, nekem sokkal nagyobb gondom hogy pénzt akarok keresni” Nem kommentálom ezt sem. Ez is Magyarország, ez is az ál-nemzeti, lehetőleg haszonnal mérhető magyarkodás egy-egy bizonyítéka.

 Pedig itt nem a forrás, a források lennének a mérvadók, hanem maga a kollektív gond. Ezek az asszonyok, ezek az anyák valóban arra szolgáltak rá csupán, hogy szelektáljunk itt is? (Másoknak ez a művelet azért jobban ment anno, a vagonok tövében. Ők ugyan nem a „szalonképes média” mércéje alapján küldtek jobbra vagy balra embereket...)

 Aztán az úgynevezett „segítség”... A négy gyermekes anya kétségbeesetten telefonált körbe, hogy a tervezett 15-i végrehajtást megelőzve „bejelentkeztek” hozzá „háromajtós szekrények”.. És hogy aki tudna segíteni, annak megköszönné...

 Nem sokkal utána telefonon keresett a Magyarok Szövetségének egyik kerületi főfontosa: „Nincs valami ismerősöd, vagy hasonló, aki (akik) fel tudnák vállalni ebben a vészhelyzetben „kézzelfoghatóbb” segítséget ha agresszívabbak lennének a behajtók a családdal szemben? Mert az MSZ vezetősége nem tudja támogatni, csak a puszta jelenlétet, többet nem...

 (magyarul: ha netán kézzelfoghatóan kéne ellenállni a jogos fenyegetettség kapcsán, akkor keressetek olyan barmot, aki vállalja a következményeit, mi csak álldogálunk, többet nem teszünk...” ) Ugye ezt sem kéne nagyon kommentálnom?

 A VÉSZ vezetője legelső nap amikor ott voltam, biztató, vigasztaló szavakkal nyugtatgatta Judit asszonyt: „mi nem hagyjuk, hogy bárkit is kitegyenek az otthonából...”

 Ezt a koncepciót hallva, óhatatlan volt a kérdésem felé: Mi is van azzal, aki ugyan csak albérletben lakik, de a tulaj „apeh-kerülő” megfontolásból szerződés nélkül ad neki otthont? (Ugyanis ha valaki életvitel-szerűen tartózkodik egy lakásban, joggal nevezheti azt ha csak átmenetileg is otthonának... ) Az úr válasza példaértékű volt: „Ha valakinek van pénze albérletre, az majd keres magának másikat... Azzal mi nem foglalkozunk...” Mint ahogy éppen Judit asszonnyal sem persze, mert amikor a másnapi „zártörős látogatás” volt, jelenlétemben hívta éppen ezt az említett urat. Akinek a válasza az volt: „Elnézést, de most éppen más dolgunk van....”

 Végül is... A média-szereplés megvan, a por jól fel van verve néha itt és ott, de amikor kell, akkor kire számíthatnak ezek a kiszolgáltatott emberek?

 Szóval, azért ez is Magyarország...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés