Annak dacára, hogy a szöveg kellően körültekintő, s komoly engedményeket tesz azok irányában, akik másként gondolkodnak.(„mi (…) azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni”, „tiszteletben tartva (…) más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak”, „az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások (…) kudarcot vallottak”)

Mi mást lehet az MSZP-s nem mögött látni, mint a magát szocialistáknak nevező politikai bűnszövetkezet következetes nemzetellenességét? De sebaj, az MSZP végre ott van ahová való, a politikai gettóban, reméljük ott is marad, kár is több szót vesztegetni rájuk.

Sokkal fontosabb nemzetpolitikai szempontból Sólyom László beszéde, mely máris heves vitákat váltott ki a legkülönbözőbb formális és informális nemzeti körökben. Sólyom László június 4-én, a Nemzeti Összetartozás napján elmondott beszédét a „kulturális nemzet” és „politikai nemzet” fogalmi megkülönböztetésére élezte ki, majd ugyanerről a témáról szólt Velencében is, a neves bizottság ülésén. A Magyar Köztársaság elnöke a jelek szerint e kategória-párostól várja a nyugati fórumok legalábbis részleges megvilágosodását és problémáink irányában való affinitásuk felébresztését.

Ez a megkülönböztetés talán alkalmas is arra, hogy valaminő világosságot gyújtson sötét agyakban, de arra kevésbé, hogy leírja a valóságot. Mert a helyzet az, hogy a nemzet, melynek léte olyan valóság, amit nem a címkézések határoznak meg, egyszerre rendelkezik kulturális és politikai funkciókkal illetve attribútumokkal. A nemzet kulturális, nyelvi és történelmi közösség, mely saját sorsának igazgatására törekszik, s mindenkoron elérni igyekszik a politikai önállóság maximumát. Ha nem így lenne, nem nemzetről beszélnék, hanem etnikumról, népről. A nemzet lényegében az öntudatra ébredt, saját sorsalakításra törekvő etnikum.

Az állampolgárok összességét jelölő „politikai nemzet” eszmei konstrukció, mint önálló, közös akarattal rendelkező kollektívum nem létezik. A „kulturális nemzet”, melyről Sólyom László beszél, szintén papírszagú, hiszen meg van fosztva egyik lényeges tulajdonságától, a saját államiságra való törekvéstől.

barikád.hu

Talán jól teszi Sólyom László, hogy azt állítja, hogy a kulturális nemzetek nem törekednek a határok megváltoztatására. Talán taktikai megfontolásból ezt tanácsos most mondani. A valóság minden esetre az, hogy ha ma a Kárpát medencében a trianoni határokon kívül élő magyarságnak lehetősége volna szabadon kifejezni a véleményét, akkor elsöprő többséget kapna a közös magyar haza opciója s ez így természetes. Mellesleg ellenfeleink, elnyomóink is ezt feltételezik, ezt állítják rólunk. Tragikomikus, hogy mennyire ragaszodnak egyesek – s itt nem feltétlenül Sólyom Lászlóra célzok - még húsz év hiábavaló retorikai önkorlátozás után is ahhoz, hogy még véletlenül se kapcsolják őket össze valamiféle – egyébként jogos - területi követeléssel.

Úgy vélem, a reálpolitikai megközelítés az, hogy ezt a kérdést megkerüljük mindaddig, amíg nyílt felvetésével több problémát okozunk, mint amennyi politikai hasznot remélhetünk tőle. De úton-útfélen fogadkozni és biztosítani Trianon haszonélvezőit arról, hogy „ugyankérem, dehogyis szeretnénk mi megváltoztatni a határokat”: önmegalázó és nem is hiteles.

Ami viszont fontos és történelmi jelentőségű tett, az az, hogy a magyar parlament elsöprő többséggel leszögezte az idézett határozatban – amellett, hogy a Nemzeti Összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét - hogy fejet hajt a magyarság határon kívüli mártírjai előtt, hogy elítéli az erőszakos asszimilációt, s hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”

E törvény több szempontból is jelentős előrelépés. Koncepcionális alapzatot ad a következő, remélhetőleg nemzetelvű magyar alkotmánynak, zsinórmértéke lehet az új oktatáspolitikának, valamint a kormány nemzetpolitikájának. Remélhetjük, hogy nem fordul többé olyan elő, mint amit az elmúlt években tapasztalhattunk, hogy még a nemzeti oldalon is akadt napilap, mely semmit nem szólt nemzeti gyásznapunkon az e naphoz kötődő tragikus döntésről. S csak helyeselni lehet azt a szemléletet is, mely nem a gyászt helyezi előtérbe, hanem az összetartozást. Mert igen, Trianon örökre – még revíziója esetén is - emlékeztethet bennünket, nemzetben gondolkodó magyarokat arra, hogy eszmei-ideológiai kötődésektől függetlenül: összetartozunk.

Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés